Sajnos már nincs bent ez első tízben, önálló egyetlen védelemként nem ajánlható.

Ajánlott és nem ajánlott antivírus megoldások – 2016.

Sokan használjátok még az Avast Antivírust, mint önálló „végpontvédelmet”. Sajnos egy egyszerű vírusirtó önmagában 2016-ban már édeskevés, ráadásul a három legnagyobb víruslabor összesített teszteredményeit megvizsgálva az Avast az első tízben sincs már bent, ez pedig eléggé lesújtó eredmény, és ugyanez elmondható még a Vipre, a Comodo, és az AVG megoldásairól is. Használjatok megbízható végpontvédelmet, mint a visszatérő díjnyertes a BitDefender, és az Eset Smart Security, valamint a Kaspersky, Trend Micro, vagy az Avira megoldásai!

Szoftverajánló – SUPERAntiSpyware

Minden számítógép elmaradhatatlan eszköze kell, hogy legyen az ingyenesen letölthető SuperAntiSpyware. A fejlesztők sokat nem agyaltak az elnevezésen, azonban így mindenki számára egyértelmű, mit is tesz ez a szoftver. A program nem csak egyszerű kémprogramvédelmet biztosít, hanem számos egyéb, rosszindulatú vírusszerű kódot képes felfedezni, és ártalmatlanítani. Fontos tehát megjegyezni, hogy ez nem egy teljes értékű antivírus program, hanem egy kiegészítő védelem, amit hetente érdemes lefuttatni gépünkön! A Download.com statisztikái szerint több mint ötmillió letöltéssel rendelkezik, és az értékelések alapján kifejezetten az ajánlott szoftverek között szerepel!

IMGSAS50_Main_Large

Malwarebytes Anti-Malware Free – a kötelező bútordarab

A Malwarebytes Anti-Malware „Free” változata ahogy a  nevéből is kitűnik: ingyenes. Rögtön tisztázzunk fontos dolgokat:

  • A Malwarebytes NEM helyettesít egyetlen rezidens, valós idejű védelemmel rendelkező vírusirtót sem!
  • A „free” változat NEM rendelkezik rezidens, valós idejű fájlvédelemmel, csak a „Premium” változata!

Az Anti Malware viszont elengedhetetlen része lesz gépünknek az un. „eset utáni” helyzetekben, ha a baj már bekövetkezett. Az Anti Malware ugyanis nagyon alapos, rendkívül hatékony, és bizony számtalanszor bebizonyosodott, hogy olyan rosszindulatú szoftvereket, trójaiakat, férgeket, kártékony alkalmazásokat  is eltakarít, amit akár neves antivírus megoldások is „otthagynak”. Célszerű tehát az alkalmazást használni, s bár valós idejű védelmet nem biztosít, de a kézzel indított víruskeresés funkciójával érdemes rendszeresen átfésültetni gépünket! Ha sok adattunk van, a keresés bizony jó ideig eltarthat, de pár hetente mindenképp célszerű rászabadítani a PC-re, különösen ha sokat töltünk le, és sok programot telepítgetünk. SSD meghajtóval szerelt gépeken természetesen a vírusvizsgálat ideje a töredéke lesz a „hagyományos” meghajtókhoz képest.

  • A 2.0 változat a napokban jelent meg, teljesen megújult grafikus felülettel
  • A Quick Scan (gyorsvizsgálat) mostantól „Threat Scan” néven szerepel

A telepítése pofonegyszerű, semmiféle kéretlen alkalmazást nem hoz magával. Regisztrációra nincs szükség. Telepítés után frissítsük le az adatbázist. Teljes magyar nyelvű támogatást kapott.

 

30370_mbamv2_002

Vírusirtók 4.rész – Avast Antivirus Free Edition

Mai nap a másik népszerű víruskergetőt, az Avast Antivirust szemlézzük. A honlapról letölthető 5 megabájtos online-telepítő futtatása után telepítési módot választhatunk. Itt már az Avirával ellentétben nem ússzuk meg a járulékos szoftverek nélküli telepítést, ha nem figyelünk, alapértelmezésben most épp a Dropboxot akarja feltelepíteni az Avast. Amennyiben a kis pipát nem vesszük ki, alapértelmezésben települ is a Dropbox, ami rendkívül színvonalas, és hasznos program, és szolgáltatás, de esetünkben kéretlen alkalmazás. Esetenként a Google Chrome-ot, és annak böngészőbe épülő moduljait (toolbars) is erőlteti, ennek fényében van valami bája az un. „browser cleanup tool” funkciójának, aminek a feladata a böngészőt kiganézni a felesleges, beépülőktől…

Normál telepítési módot választva elolvashatjuk a végfelhasználó szerződést, majd az Avast létrehoz egy rendszervisszaállítási pontot, és a netről lehúzza a legfrissebb telepítőkészletet. Telepítés közben megmutatja a legfontosabb funkcióit.

Alapértelmezésben 30 napig használható, de egy egyszerű email-es regisztráció után ez egy évre hosszabbodik. Az Avast menü-szerkezete átlagos, vagy kevésbé tapasztalt felhasználók számára kissé átláthatatlan, szövevényes lehet, a beállítások menüben található opciók mennyisége sem kevés. A rendszer sebességét különösebben nem lassítja az Avast, a manuális keresés sebessége átlagos vagy átlagnál picit lassabb. Az AV-Comparatives független antivíruslabor tesztjei szerint megbízható védelemmel látja el gépünket, ismert és ismeretlen fenyegetésekkel szemben is, vakriasztási rátája is átlagos, és internetes böngészést támogató védelmet is biztosít. Megemlítendő még a „Software Updater” funkciója is, ami a telepített alkalmazások újabb változatának megjelenésére figyelmeztet (pld. Java, Flash, vagy böngészőfrissítések). Összességében ajánlható, ingyenes, megbízható vírusirtó, gazdag beállítási lehetőségekkel,funkciókkal, a fizetős változata pedig további extra védelmet kínál, tűzfal, és „online bankolás védelem” formájában.

avast-5-logo-nvidiatpofuture

 

Vírusirtók II. – Microsoft Security Essentials

A Microsoft Security Essentials a Microsoft saját fejlesztésű vírusirtója. Otthoni, és kisvállalati szintű felhasználásra ingyenes. Letöltése után települ, és csendben teszi(?) a dolgát. Kevés erőforrást használ, így a gépet különösebben nem „fogja meg”, szerényebb képességű, régebbi PC-k első védelmi rétege is lehet. Naponta frissül, természetesen automatikusan. Valós idejű védelmet biztosít számunkra, azonban összességében kevesebb képességgel van felvértezve, mint más vírusirtók, ezen kívül a manuálisan indított vizsgálat is meglehetősen lassú. Ezen kívül nem árt tudni, hogy a vírusokkal, kémprogramokkal, és egyéb kártevőkkel szemben több, különböző, független tesztlabor (AV-Comparatives) mérései alapján a lista végén kullog, azaz „átereszt” olyan fenyegetéseket, amit komolyabb társai nem. Mindez összességében azt jelenti, hogy elégséges védelem lehet olyan számítógépeken, ahol tényleg csak alapvető, minimális internetezésre használnak egy gépet, és szempont, hogy minimális erőforrás-igényű antivírus szoftver fusson. Komolyabb használatra, nagyüzemi netezés, letöltés, torrentezés, masszív levelezés, és gyakori közösségi oldalak , és elektronikus fizetés, vagy bármineműe-banking használata mellett azonban önálló és egyetlen védelemképp semmiféleképp nem ajánlom.

Antivírus szoftverajánlónk itt természetesen nem ér véget, a következő napokban a német fejlesztésű, és méltán népszerű (piros esernyős)  Avira antivírust fogjuk szemlézni.

microsoft-security-essentials-to-nag-windows-xp-users

Vírusirtók I.

Olvasói kérésre szemlézzük a hazánkban elérhető vírusirtókat egy picit részletesebben! Hazánkban sajnos még mindig nem jellemző, hogy valaki pénzt ad antivírus szoftverért, ami már csak azért is érthetetlen, mert ha azt vesszük, hogy egy jól választott szoftver jórészt megvédhet minket minden internetes veszélytől, még rentábilis befektetés is, tekintve hogy egy pár órás szervizszámla költsége megegyezhet egy legális antivírus egész éves díjával. De ha profibbak vagyunk, is órák mehetnek el egy rendszer-újratelepítéssel, vagy nagytakarítással. A netről lekalózkodott-torrentezett, „crackelt” vírusirtókkal most nem is foglalkozunk, ugye senki nem gondolja védelemnek azt, amikor egy fizetős szoftvert patchelgetünk kétes eredetű keygenekkel és hasonlókkal…

Léteznek természetesen kitűnő és kevésbé jó ingyenes alternatívák is, a lényeg, hogy ne hagyjuk védelem nélkül gépünket semmi esetre sem. Örök kérdés, hogy melyik a jó antivírus, ezért úgy döntöttem, végignézünk pár alternatívát, és a következő napokban megnézzük mindegyiknek előnyét, hátrányát, hatékonyságát.

Első tesztalanyunk a Microsoft ingyenes megoldása, a Microsoft Security Essentials lesz, amiről rövidesen itt olvashattok részletesen!

best-anti-virus